Zene - W. A. Mozart: Così fan tutte

(Magyarul: „Mind Így csinálják”)

(1790)

Ú

jságunk ezen számába nem is találhattam volna találóbb művet a női és férfi szerepekkel kapcsolatban, mint a Così fan tutte-t. Mozart egyik leghíresebb operája, melyet II. József császár rendelt, szövegkönyvét Lorenzo da Ponte írta.

       A történet gyakorlatilag egy ellentmondásos és erőltetett komédia, mégis Mozart muzsikája a művet megnemesítette, így a mai napig a legkiválóbb operák között tartják számon. Da Ponte a kor sivár erkölcseit próbálta bemutatni, ezen belül is, mintegy „választ” adva a Don Giovannira (ahol a nők, mint áldozat szerepeltek), az asszonyok hűségét teszi mérlegre.

       A történet dióhéjban: Don Alfonso (öreg filozófus) fogadást köt Ferrandoval és Guglielmoval, mi szerint az ő mátkáik sem különbek a többi lánynál, és, ha alkalom kínálkozik rá, el fognak csábulni. Don Alfonso ravasz cselt sző: rábeszéli a két fiatalembert, hogy tegyenek úgy, mintha csatába szólították volna őket, majd térjenek vissza álruhában, és ki-ki csábítsa el a másik menyasszonyát. A tervbe a szobalányt, Despinát is beavatja, aki a kivitelezésben aktív részt vállal. A két menyasszony (akik egyébként testvérek), Fiordiligi és Dorabella először derekasan állják az ostromot, majd végül elcsábulnak, és még arra is rábeszélik őket, hogy a két „idegen” elvegye őket feleségül. Az esküvő előtt azonban „visszatérnek” az igazi vőlegények a „csatából”, és végül mindenki kibékül a saját párjával.

Mozart operái általában, köztük a Così fan tutte is, az álruhák kavalkádja. Az egyetemen annak idején feltettem egy egyszerű kérdést tanáraimnak: miért van az, hogy például Despina több alkalommal is férfi ruhát ölt, mégsem gyanús senkinek, hogy valójában nő. Vagy a Figaro házasságában Suzanne a Grófné ruhájába bújik, és a többi szereplő szó nélkül elhiszi a cselt. Tanáraim azt válaszolták, hogy a mai világban, modern eszünkkel tényleg érthetetlennek tűnik az efféle humor, hiszen mindenki olyan ruhát hord, amilyet szeretne. A nők járhatnak férfiruhában, a férfiak vehetnek rózsaszín inget, teljesen mindegy, hogy valaki tizennégy éves vagy ötven, házas, esetleg hajadon, szegény vagy gazdag, bárki, bármit magára vehet. Régen azonban, ha valaki női öltözetben jelent meg, esetleg egy grófné viseletét öltötte fel, nem feltételezték, hogy az illető esetleg nem abba a nembe, vagy társadalmi rangba tartozik, mint amit a látszat mutat.

Régen az embereknek nem volt profiljuk a közösségi oldalakon, vagy okostelefonjuk, amellyel rá tudnak keresni a másik arcára, hogy több dolgot tudjanak meg róla. Az öltözék mindent elárult, és ezt a titkos kódrendszert az akkori emberek kiválóan értették. Az öltözék pedig kötelezett, a nőnek a klasszikus értelemben vett Nőként, a férfinak Férfiként kellett viselkednie, nem volt átjárás a két nem szerepei között, sem a társadalmi rangok útvesztőjében. Ma a férfiak is főzhetnek, vagy az asszonyok is barkácsolhatnak, mindenki azt tehet, amit akar. Vajon melyik a jobb? Az átjárhatatlan rend, vagy a káosz?

Mindennek megvan az előnye és a hátránya. Mi ebbe a világba születtünk, tehát itt kell megtanulnunk nőnek vagy férfinak lenni. Na, és persze – Mozart operájára utalva –, ha „meghalunk a vágytól”, akkor is hűségesnek maradni.

Kellemes zenehallgatást kívánok!


Írta: Szabó-Kiss Beáta
Kép forrása: 
http://www.dantezaragoza.com/2015/01/09/proyecciones-de-opera-en-caixaforum-zaragoza/